CSOPORTOS COACHING

Mert „Kő’ egy csapat!” (Minarik Ede)

MIT JELENT A CSOPORTOS COACHING?

Azoknak a vállalkozóknak alakítottuk ki, akik szeretnek és tudnak is csapatban dolgozni. Rendszeres találkozókon vesszük végig a cégfejlesztés elemeit, közösen dolgozzuk fel a témákat, hasznosítva egymás tapasztalatait.

A gyakorlati megoldásokat személyes konzultációkon igazítjuk a Te helyzetedre.

A program tartalmazza az ActionCOACH közel 30 év óta sikeresen alkalmazott üzletfejlesztési módszereit, de a megvalósításuk nagyobb önállóságot igényel a résztvevőktől.

A tapasztalatok szerint szinte minden résztvevő szert tesz olyan stratégiai szövetségesre a csoportmunka során, akivel a később felmerülő kihívások során együtt lehet dolgozni.

MIT KAPSZ, HA EZT A PROGRAMOT VÁLASZTOD?

 

7 csoportos coaching találkozót

Alkalmanként fél napos üléseken 5-6 másik vállalkozóval együtt dolgozzuk fel az adott témakört.

R

Jobban tudsz majd alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez a tőlünk tanult megoldásokkal.

Három hónap alatt összesen hét alkalommal fogunk a csoportban találkozni. Az üzletfejlesztés lehetséges módjairól, a nagyobb hatékonyság eléréséről és általában az üzleti siker elérésének útjairól fogunk beszélgetni a csoportban, ahol négy-öt, hozzád hasonlóan nyitott gondolkodású – nem versenytárs – vállalkozó társad lesz jelen.

Az előre garantálható legelső felismeréseid egyike az lesz, hogy a problémáid többsége nem is olyan egyedi: esetenként társaidtól olyan kérdéseket vagy átélt tapasztalatokat fogsz hallani, amelyeket akár Te is megfogalmazhattál volna.

A csoportban olyan közös megoldásokat fogunk kidolgozni, amelyek ugyan általánosabban vannak megfogalmazva, de az irodádba visszatérve rá fogsz ébredni, hogy a saját cégedben is tudod majd azokat alkalmazni. Annak érdekében, hogy ez még inkább így legyen, a csoportos megbeszélések mellett további két alkalommal kettesben fogunk találkozni és ekkor 100%-ban a Te cégedre fókuszálva igyekszünk mind közelebb kerülni annak a víziónak valóra váltásához, amelyet vállalkozásod elindításakor megfogalmaztál Magadnak.

A csoportos coaching különleges műfaj: talán ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor az egyedi szabóság luxusához képest kompromisszumot kötünk és a konfekcióipar termékeit használjuk. Lehetőségünk nyílik annak felismerésére, hogy ugyanazt a ruhát hányféleképpen lehet hordani, és akár mindenkinek jól is állhat … Valóban, talán az egyedi megközelítés szintje kissé alacsonyabb, mint a mentoring program esetében, de ezt ellensúlyozza a csoport többi tagjának és tapasztalataiknak a sokszínűsége, ezen keresztül a vállalkozói magányosság érzésének a feloldódása.

Leggyakrabban a program lezárását követően az ugyanabban a csoportban dolgozó vállalkozók hosszú távú szövetségben segítik egymást annak ellenére, hogy különböző területen működik a vállalkozásuk.

A program 7 találkozót foglal magába, továbbá ezen felül két alkalommal személyes konzultáción is részt vehetsz. A következőkben megtalálod az egyes találkozók témáit.

1. találkozó – A jövő meghatározása…

Ha nem tudod, hogy hova tartasz, hogy akarsz odajutni? Ezen a találkozón kitűzöd a céljaidat, meghatározod a vállalkozásod stratégiáját és az előtted álló feladatokat, megtanulod továbbá, hogy hogyan tudsz a meglévő alapokra felépíteni egy nagyszerű vállalkozást

2. találkozó – A Cashflow biztosítása…

Megtanulod a Leverage és Cashflow Marketing elveit. Arra fogsz figyelni, hogy hogyan tudod a marketing eredményeidet a leggyorsabban növelni…

3. találkozó – Gyakorlati Marketing…

Megteremted az egyediségedet – ez különböztet meg a versenytársaidtól – és megtanulod, hogyan használhatod ezt arra, hogy több vásárlót szerezz. Azt is megtanulod, hogy hogyan nyerd el a vevőid hűségét, így újra és újra vissza fognak jönni hozzád.

4. találkozó – Egyszerűsített eladás…

Megismered a különböző értékesítési fogásokat, a különbséget a régi és az új módszerek között. Megérted a tisztázó kérdések fontosságát, az eladási elveket, a telefon erejét és elsajátítod, hogy hogyan kezeld az akadályokat.

5. találkozó – Csapatépítés & Vezetés…

Az egész találkozó arról szól, hogy hogyan alakítsd ki azt az álomcsapatot, amivel mindig is együtt akartál dolgozni. Megtanulod, hogyan lehetsz jobb vezető, hogy minden nap jobb munkára tudd ösztönözni a csapatodat. Megtanulod, hogyan szerezhetsz megbízható munkatársakat és hogyan irányítsd őket, hogy a vállalkozásod akkor is jól működjön, ha te nem vagy ott.

6. találkozó – Nagy Eredmények 6 Lépése…

Elsajátítod a módszert, amivel önjáróvá teheted a vállalkozásodat. Megtanulod, hogy hogyan alakíthatsz ki egy olyan rendszert, amelynek köszönhetően folyamatosan jó eredményeket érsz el. Megtanulod, hogyan fejleszd az üzletedet, hogy ne legyél a vállalkozásod rabszolgája.

7. találkozó – Leverage – a társasjáték…

Alkalmazd a gyakorlatban mindazt, amit tanultál és érezd jól magad!

A csoportot kis létszámmal, legfeljebb 6-8 fővel indítjuk el és igyekszünk szem előtt tartani minden érdeklődő igényeit.

Kérjük add meg az adataidat és rövidesen megkeresünk!