Ismerj meg engem

üzleti coach

Dr. Enyedi Eszter vagyok. Eddigi pályafutásom során több nagyobb irányváltásban volt már részem. Hiszek benne, hogy a változó körülményekhez mindig lehet alkalmazkodni, ha igazán akarja az ember. Bármilyen területre is sodort az élet, az éppen aktuális feladataim között első helyen mindig a támogató funkció szerepelt: abban találom meg magam, ha a közreműködésemmel fejlődést, haladást érhetünk el.

Küldetésemnek tekintem, hogy minden rendelkezésre álló eszközünkkel segítsem vállalkozó társaim életét. Tapasztalatból tudom, hogy a bizonytalanságaink, időbeosztási nehézségeink milyen súllyal nehezednek a vállunkra és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy – sokakhoz hasonlóan – én is úgy kezdtem el vállalkozni, hogy ehhez semmilyen iskolában szerzett tudással nem rendelkeztem.

Sajnos a magyar vállalkozók többsége még mindig úgy gondolja, hogy a vállalkozása sikerességéhez elég annyi, hogy ahhoz jól értsen amivel foglalkozik a cége, és nem ismeri fel, hogy ennél sokkal összetettebb a siker titka. Kezdő vállalkozóként magam is beleestem abba a hiába, hogy az elején nem kértem olyan területen sem tanácsot amihez kevésbé értettem, ezért visszagondolva nagyon sok idő és energiát vesztettem. Éppen ezért hiszem azt, hogy egy okos cégvezető nem saját hibáiból tanulva alakítja ki az ideális rendszerét és működését, hanem időt, pénzt és energiát spórolva meghallgatja és elfogadja az ezzel foglalkozó szakemberek tanácsát.

Egy életünk van, fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt és a boldogságot a vállalkozásunkban is!

 

Az én történetem

Így kezdődött

Saját vállalkozásom beindítását megelőzően, szakvizsgázott jogászként a cégek jogi hátterével is foglalkoztam (ezalatt érteni kell a cégekkel kapcsolatos valamennyi, ügyvéd közreműködését igénylő problémát, a cégalapítástól kezdve egy gazdasági társasság életben folyamatosan előjövő jogi problémákon át egészen a cégek felszámolásáig). Ennek során tapasztalatot szereztem arról, hogy milyen nehéz egy vállalkozást beindítani és mennyi mindenre kell figyelnie egy sikeres cégvezetőnek.

Emellett a jogászi és Európa szakértői diplomámat kihasználva, hosszú időn át tevékenykedtem nemzetközi környezetben. Ráláttam, hogy az Európai Unió más tagállamaiban miként viszonyul maga az állam a gazdasági élet szereplőihez, másrészt, hogy a sikeres nyugati cégek hogyan kezelik a saját munkavállalóik problémáit. Az itt szerzett tapasztalatom azt mutatja, hogy sokat fejlődtünk az elmúlt években, de még mindig nagy a lemaradás abban, hogy a vállalkozást ne csak a munkavégzés egy formájaként kezeljük, hanem úgy tekintsünk rá, hogy az értéket és anyagi biztonságot teremt nem csupán magának a vállalkozónak, hanem az általa foglalkoztatott személyeknek és családtagjaiknak is.

Az életpályám eddigi állomásain szerzett tapasztalataimat jól tudom ötvözni az ActionCOACH közel három évtized óta sikeres módszertanával. Az alkalmazkodás folyamatos igénye, a fejlődést támogató szemlélet nagyon jól egészül ki azzal az eszközrendszerrel, amely világszerte vitte és viszi sikerre a vállalkozások tízezreit. Hiszek abban, hogy a kreativitás és a rendszerben gondolkodás nem ellenségei, hanem éppen ellenkezőleg szoros barátai egymásnak: előbbi az alkalmazkodást, utóbbi pedig a fenntarthatóságot hozza – egy vállalkozásban ezen a kettőn múlik a hosszútávú eredményesség. 

Családanyaként tudom, hogy a női vállalkozóknak nap mint nap kétfrontos kihívással kell szembenézniük, mivel az élet egyszerre teszi ránk a család és a vállalkozás terheit. Éppen ezért az ActionCOACH kötelékében számomra az az egyik legfontosabb küldetés, hogy nőtársaimnak segíteni tudjak akár az indulásban, akár a már működő vállalkozásuk működésének optimalizálásában és fejlesztésében. 

Üzleti coaching

Környezetünk, azaz vállalkozásunk élettere egyre nagyobb kihívásokkal szembesít bennünket. Csodák nincsenek, csak az tud fennmaradni, aki képes tudatosan felépített és rendszerbe foglalt működésre. Sajnos magam is megtapasztaltam, hogy akkor, amikor belekezdünk a vállalkozásunka, legtöbbször nem rendelkezünk olyan ismeretekkel, amelyek az üzlet sikeressé tételéhez szükségesek. Ennek nagyon egyszerű oka van: a magyar oktatási rendszerben nincs benne a vállalkozói alapismeretek elsajátítása, míg az elérhető képzések jelentős részében pedig inkább a vállalkozásokkal kapcsolatos adminisztratív tudnivalók, mintsem az eredményes cégépítés eszközei szerepelnek a „tananyagban”.

Én abban tudlak támogatni, hogy – akár már kezdő vállalkozóként is – tudatosan építsd fel a saját üzletedet és így hosszú távon örömöt találj benne. Bár az üzleti életben a fő értékmérő a profit, én hiszek abban, hogy akkor igazán jó egy vállalkozás, ha valódi értéket tud adni a világnak, de eközben tulajdonosként meg is tudod élni az ebből származó boldogságot kiegyensúlyozott magánélettel.