
Kovács Imre
Tudj meg rólam többet
Üzleti coach
Kovács Imre vagyok, 1993-tól több megyére kiterjedő cégek és társaságok első- másod számú vezetője, egyben vállalkozó. Pályafutásom során több szakterületen szereztem tapasztalatokat, ezek a hulladékgazdálkodás, vagyonvédelem, kereskedelem-marketing, betongyártás és a pénzügy.
A különböző területeken végzett sikeres tevékenységem széles elméleti alapokra támaszkodva végeztem, hiszen járműgyártó mérnöki, valamint közgazdász, EU szakértő és Nemzetközi Gazdasági Elemző végzettségekkel rendelkezem. Ezt a felsorolást olyan egyéb végzettségek teszik teljessé, mint az ISO auditori és a Dale Carnegie személyiségfejlesztő trainingek elvégzése. Ma 55 évesen is folyamatosan képzem magam.
Megtapasztaltam a beosztott vezetői és a vállalkozói szektor feladatait, kihívásait is. Minden tapasztalatomat, tudásomat meg szeretném osztani a fejlődést akaró vállakozás tulajdonosaival. A tudást nem elzárni, hanem megosztani kell, anyagainkból itt találhatsz ízelitőt.
Már Minarik Ede is megmondta
„Kő’ egy csapat”
Csapatban szeretek dolgozni, ez kimondottan hasznos itt, hiszen erről szól az ActionCOACH felfogása és alapfilozófiája is.
Csapatban együtt, a Társaságok tulajdonosaival karöltve egy önállóan működő, profittermelő vállakozást hozunk létre belátható időn belül. Én nem egy pszichológusnak tartom magam, hanem abban vagyok jó a visszajelzések alapján, hogy megtalálom azokat a összefüggéseket, rávezetve a Tulajdonosokat, mely alapján az elakadások gócpontjait megtaláljuk, majd megérthetővé és kezelhetővé tegyük, ezzel megteremtve a fejlődés útját.
Az élet számos területén a látszólag nagyon különböző élethelyzetekben ugyanannak a problémának a meggnyilvánulásaival találkozunk- legyen az akár szakmai, akár személyes.
“Minden probléma kisebb lesz,
ha szembenézel vele a helyett,
hogy kerülni próbálnád.” (William F.Halsey)

Gondolkodjunk együtt
Vannak kérdéseim
- Azt érzed, hogy sokkal több időt dolgozol, eredményeid mégsem jönnek a befektetett plusz munkával arányosan?
- Ha idősebb vagy, gondoltál arra, ki legyen az utódod a családból, ismeretségi körből, vagy külsősként?
- Harmónikus a kapcsolatod az utódaiddal a vállalkozásban ?
Még jónéhány kérdést fel tudnék tenni, de nem teszem, találkozzunk inkább személyesen.
A talán szárazabb tényeken túl, azt gondolom sokat elárul személyiségemről hitvallásom.
„Merjünk nagyok lenni, s valóban nem oly nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is.” (Gróf Széchenyi István)