Miért félnek egyesek a változástól?
Legalább 14 érvet tudnék felsorolni. De van egy különleges ok. Mikor nem is a klasszikus félelem a főszereplő, hanem inkább az EGO.
Hány olyan esetet tudunk felsorolni, amikor nem értettük, hogy miért áll valaki ellent, miért akar valamilyen hasznos megoldást mindenáron megtorpedózni? S ezt pont az a személy csinálta, aki többre lett volna hivatott?! Igen ám, csakhogy a változtatási javaslat az adott személy belső (külső?) konkurensétől származott, aki egy picit sikeresebb – persze, szerinte érdemtelenül – nála. NEHOGY MÁÁÁN IGAZA LEGYEN ENNEK AZ ALAKNAK! AZ EGO-nk ezt nem fogja megengedni!
Hányszor tapasztaltuk meg, hogy egy kiváló újítás, sőt találmány a cég legfelső vezetői szintjén elbukott. Mert kiderült, hogy nem a vezetők találták ki, vagy esetleg a vezetőtestület más kutatót finanszírozott. Mit mondunk majd a részvényeseknek? Feleslegesen finanszíroztunk eddig azt a valakit? E helyett egy mitugrász kitalálta az egészet? Mi lesz a tekintélyünkkel a részvényesek előtt? Na, neeee…! Utasítsuk el! Arcvesztés nélkül fogunk megmaradni!
Hányszor lett volna egyszerűbb megfizetni egy tanácsadót – akitől a pénzünkért teljesítményt is követelhetnénk – mint magunknak kitalálni a „hogyantovábbot”? De hát ez EGOOOO-nk…ezt nem engedte meg. Még hogy bevalljuk, hogy segítségre szorulunk..?! Én,… a sikeres vállalkozó…?! Na, neeee…!
Az EGO-nk elvesztésének a lehetősége a változástól való félelmünk egyik legnagyobb forrása. Inkább bezárkózunk, Egri várként védjük az EGO-nkat, minthogy másnak a segítségét kérjük.
Ügyfeleink azért lettek sikeresek, azért mertek változtatni, azért mertek segítséget kérni, mert nem féltek megnyílni, az EGO-juk egészséges volt.