Évről évre növekszik a női vállalkozók aránya, figyelemre méltó vállalkozói potenciált képviselnek, és a statisztikák is azt mutatják, hogy a bátorságuk megtérül.
Az OPTEN céginformációs adatbázis 2021. márciusi közleménye szerint:
„A teljes cégbázist tekintve már 10 éve folyamatosan növekszik hazánkban
a tisztán női menedzsmenttel rendelkező cégek aránya….”
azonban:
„még mindig csak 14 % körül van a csak hölgyekből álló vállalkozások aránya.
Ezzel szemben a tisztán férfi tulajdonosi és aláírói körrel rendelkező társaságok aránya
egy hajszállal ugyan, de 50 százalék felett van.”
Hasonló, figyelemreméltó megállapításokra jutott a MasterCard 2018-as Női Vállalkozói Indexe is a női vállalkozókkal kapcsolatban:
„A női vállalkozások aránya hazánkban 28,1 százalék,
vagyis szinte minden harmadik üzlet tulajdonosa vagy vezetője nő.
A női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások magas arányának köszönhetően ebben a tekintetben a
12. helyen szerepelünk világviszonylatban.
Ám nem olyan jó a helyzet, ha például azt vizsgáljuk, hogy a nők a férfiakhoz képest mennyire könnyen jutnak
pénzügyi támogatáshoz, mennyi megtakarításuk van, vagy segítik-e őket vállalkozói programok.
Ebben a tekintetben Magyarország a 43. helyen áll a listában.”
A vállalkozói lét mindenki számára kihívásokkal teli, azonban a női vállalkozóknak cégük alapítása és működtetése során több gender specifikus nehézséggel kell szembenézniük, és éppen ezért gazdasági szerepvállalásuk elmarad a társadalomban betöltött szerepüktől.
Léteznek a vállalkozásindításnak személyesebb jellegű, de társadalmi, szervezeti, illetve gazdasági jellegű kihívásai is.
Melyek ezek? Melyek a legfőbb kihívások, amelyekkel a nők az üzleti életben szembesülnek?
No.1. Nehéz az élet minden területén helytállni
A női vállalkozók nagy része nem „csak vállalkozó”, családjuk, társuk, gyerekük és egyéb kötelezettségeik is vannak. Egyensúlyozni a személyes és szakmai élet között komoly kihívást jelent. Nehéz egyszerre 100%-osan megfelelni a családi elvárásoknak, gyereket nevelni, vinni a háztartást miközben az üzlet is megköveteli tőle, hogy vezető szerepet vállaljon és jelen legyen. Vannak, akik könnyebben képesek egyensúlyt teremteni életük e két szférája között, de több esetben jelent ez komoly kihívást.
No.2. Félelem a kudarctól
A vállalkozói lét, egy vállalkozás vezetése kockázatos és előre nem látható kihívásokkal jár. Senki sem úgy vág bele az üzleti életbe, hogy garantált lenne a siker. Viszont a női vállalkozók jellemzően jobban tartanak az ismeretlentől, a kudarctól. Különösen igaz ez akkor, ha nem kapnak támogatást, a környezetük szkeptikus volt az üzleti ötletükkel, képességeikkel kapcsolatban. Egy ilyen környezet mérgező hatású is lehet, amelynek eredményeképpen a női vállalkozó kudarcot vall, még akkor is, ha igazából sikerre lenne hivatott.
No.3. Kedvezőtlen üzleti környezet
Az üzleti életben, a tárgyalások során a mai napig sok női vállalkozó szembesül azzal, hogy nem tekintik őket egyenrangú tárgyaló félnek, partnernek. Nehézséget jelent a hálózatépítés, érezteti hatását a célzott képzés hiányossága, hátráltató a tipikusan férfiakból álló szakmai körök átjárhatatlansága.
No.4. Finanszírozáshoz való hozzáférés
Nem mindenki elég szerencsés ahhoz, hogy befektetője vagy finanszírozója legyen a vállalkozásának. A női vállalkozások gyakran nem rendelkeznek pénzügyi támogatással és finanszírozás igénylése esetén is sokszor szembesülnek azzal, hogy az intézmény inkább a férfiak tulajdonában lévő vállalkozásoknak nyújtanak kölcsönt, a nőket gyakran kevésbé tekintik tárgyalópartnernek.
Kompenzáló tényezők
A fenti kihívások mellett – természetesen – találni olyan, főleg a nők által tulajdonolt vagy vezetett cégekre jellemző értékeket is, amelyek versenyelőnnyé formálhatók. Az egyre humanizálódóbb üzleti környezet (H2H) olyan lehetőségeket foglal magába, amelyeket hamarabb és könnyebben tudnak magukévá tenni a női vállalkozók. Előnyt jelenthet, hogy nyitottabbak a kívülről érkező fejlesztő javaslatok befogadására. A jobb alkalmazkodó képességük forrása a kompromisszumra, a win-win szituációkra, a kölcsönös érdekbeszámításra épülő üzleti megoldásokra való készség.
Mit érhetnének el a vállalkozó nők, ha ténylegesen támogató üzleti környezetben lennének?
Izgalmas kérdés….
Ha érdekesnek találtad ezt – a témát nem kimerítő, inkább csak gondolatébresztőnek szánt – összefoglalónkat a női vállalkozók mai helyzetéről, és szeretnél előre lépni, de nem találod egyedül a következő lépést, erre tudunk egy biztos megoldást:
Vedd igénybe egy ActionCOACH segítségét, keress minket ingyenes konzultációra!
Fejleszd tovább velünk a vállalkozásodat!
Kattints és egyeztessünk egy időpontot!
Ha érdekesnek találtad a mostani, a női vállalkozókkal kapcsolatos bejegyzést, kövess minket a közösségi médiában, keress további olvasnivalókat a blogok között és hallgass minket podcast csatornánkon!