„Költséget le, árat fel”

 

A jövedelmezőség fejlesztés 5 útja BLOG sorozat 6. részének fókuszában a profitráta fejlesztése szerepel. Ha érdekel hogyan fejlesztheted a jövedelmezőségedet, olvasd el az előző részeket is! ➡️

árrés JAVÍTÁS

A tárgyalt tényezők közül a leginkább komplex, egy vállalkozás valamennyi apró szegletét érintő terület a profitráta fejlesztése. Azzal, hogy ezt két irányban is lehetséges javítani, a céged valamennyi része érintett lesz ebben a kérdésben.

A költségszint és árszint közötti különbséget két fő módon javíthatjuk.

 

Költségek csökkentése

Ez a téma önmagában is egy önálló tanulmány lehetne. Folyamatos „házi feladat” minden cégtulajdonos számára, a sosem elkészülő, soha le nem zárt feladat klasszikus példája.

A kiindulási alap persze mindenképpen az, hogy olyan (vállalat)irányítási rendszer legyen a kezünkben, amely pontos és struktúrált képet ad a vállalkozás költségeinek az alakulásáról. Ha ez megvan, akkor a változások jól követhetők, az egyes lépések hatását direktben ki tudjuk mutatnia vállalkozásunk működésében.

árrés JAVÍTÁS

Azzal együtt, hogy a téma kimeríthetetlen, összeszedtünk néhány irányt, amelyek a költségek csökkentését eredményezhetik:

➡️ A beszerzési árak folyamatos karbantartása, versenyeztetése, új beszerzési források felkutatása – legyen akár szó termelő vagy szolgáltatási tevékenységről. Szinte kiaknázhatatlan lehetőségeket hordoz magában, persze a léptékhelyes gondolkodásnak és a racionalitásnak kiemelt jelentősége van.

➡️ Receptúra/összeszerelési lista optimalizálás termékgyártás esetén: az egyensúlyi állapot elérését célzó tevékenység, amely biztosítja a vevői igények kielégítését, illetve a termék ígéretünk megtartását, egyben a lehető legalacsonyabbra szorítja a „túlteljesítés” mértékét.

➡️ Működési költségek csökkentése a hatékony erőforrás gazdálkodás segítségével: felesleges költségek levágása (pl. selejt, felesleges munkaerő), teljesítmény alapú bérezés, energiatakarékos megoldások stb.

➡️ Belső hatékonyság növelése – legtöbbször külső szakértő bevonásával hatalmas megtakarítások érhetők el.

➡️ Stratégiai kapcsolatok, szinergiák kiaknázása: pl. beszerzési szövetségek vagy közös fejlesztésekből adódó költségmegtakarítások – és még lehetne sorolni…

Nyilván ebben a tekintetben sem szabad átesni a ló túlsó oldalára. De egy jól felépített költségstruktúrával, a költségek osztályozásával, illetve a szigorú költségvetés használatával óriási eredményeket lehet befolyásolni. Nem szabad elfelejteni, hogy minden egyes megtakarított forint tiszta nyereséget jelent.

 

Árak emelése

Ez sem kisebb fajsúlyú téma…

Nyilván a piaci lehetőségek sokféle tekintetben szabnak határt az áremeléseknek, de a közvetlen emelések mellett érdemes teret hagyni egyéb megoldásoknak is.

árrés JAVÍTÁS

➡️ Az egyes termékeink/szolgáltatásaink eredményességének az elemzésén keresztül meg tudjuk határozni, melyek a vállalkozásunk számára több vagy kevesebb profitot tartalmazó elemek. Az értékesítési szerkezet jövedelmezőbb termékek irányába való eltolása az átlagos árrés automatikus növekedését vonja maga után.

➡️ Méret vagy csomagváltás, azaz a láthatatlan áremelés. Eben a megoldásban van némi „trükk” emiatt többen nem tartják tisztességesnek. De ezzel együtt egy reális lehetőség arra, hogy esetleg egy múltban elkövetett árazási hibát ilyen úton lehet kiküszöbölni. Pl. egy élelmiszer csomagolás súlyának csökkentése és az ár változatlan hagyása is egy ilyen megoldás

➡️ Direkt áremelés: általában a legnehezebb, hiszen a partnernek (legyen az akár a fogyasztó maga) el kell fogadnia az új árat – ez sokszor nehézségekbe ütközik, ráadásul még elfogadás esetén is kereslet visszafogó hatása van.

Ennek a résznek a tárgyalásánál a legfontosabb kérdés, amit feltehetsz magadnak:

❔Rendelkezem-e költségek részletes alakulását lekövető rendszerrel?

❔Képes vagyok kimutatni direkt és indirekt költségek hatását az eredmény alakulásában?”

❔ Szintén fontos annak megválaszolása is, hogy rendelkezel-e olyan piaci pozícióval, amely az egyedi előnyeid révén lehetővé teszi árprémium realizálását?

Ha mindezek után készen állsz, hogy elindulj ezen az úton, de nem tudod hogyan láss hozzá, akkor a jó hír, hogy egy üzleti coach segíteni tud abban, hogy ezeket az elveket a cégedben érvényre juttasd.

Megismertet olyan bizonyított és kipróbált stratégiákkal, amelyekkel valóban maradandó változásokat érhetsz el a vállalkozásodban. Több mint 80 országban használjuk a globális tapasztalatokat, és ültetjük át a helyi gyakorlatba ezeket az ismereteket.

Kattints és gyere el egy ingyenes konzultációra!

Ingyenes konzultáció

Ez a bejegyzés a jövedelmezőségről szóló 6 részes sorozatunk 6., egyben utolsó része. Ha érdekesnek találtad a mostani, kattints

➡️ IDE az No1. részért a jövedelmezőség 5 útjáról,

➡️ IDE a No2. részért a lead-ek számának növeléséről,

➡️ IDE a No3. részért a konverzió javításáról, 

➡️ IDE No.4. részért a vásárlási gyakoriság javításáról és

➡️ IDE No.5. részért a vásárlási érték növeléséről és látogass hozzánk vissza, mert hasonlóan hasznos vállalkozásfejlesztési témákkal készülünk!

Addig is keress további olvasnivalókat a blogok között és hallgass minket podcast csatornánkon!

BLOG
Podcast