Ki is a coach? 

Meddig hívatás és honnantól szakma?

Hogyan ér el eredményeket egy coach?

Érezted már valaha úgy, hogy elakadtál? Hogy igazából Te magad vagy az akadály?

Azok akadnak el, akik tartanak valahová… Imádom a teniszt és imádok győzni. Ha csak imádnám ezt a sportot, vagy ha csak imádnék győzni, valószínűleg sohasem keresném egy szakértő edző, egy coach támogatását.

A coach munkájának a lényege és célja igazából abban ragadható meg, hogy ez az érzés, ez a tárgyiasult vágy tényleges felismeréssé formálódjon. S ez a felismerés a pozitív irányú változás ösztönzőjeként el is juttasson bizonyos cselekvések megtételéhez.

A coach egy angol kifejezés (edző), mely az 1980-as évek végén a sportból került át az üzleti életbe. Leginkább Timothy Gallway nevéhez kötik. „The Inner Game of Tenniscímű könyvében a teniszezés megtanulásának – egy új képesség megszerzésének – egy minden korábbi eljárástól eltérő megoldását írja le. Arra jött rá, hogy az emberek akkor teljesítenek a legjobban, ha nem zavarják őket destruktív és túlmotiváló gondolatok. (Bár – egymás között azért arról is emlékezzünk meg, hogy – a ’caoching’ az egyetlen bizonyíthatóan magyar eredetű kifejezés az angolban. A sztori forrása a Komárom-Esztergom megyei Kócs községhez kötődik…)

A vállalkozó üzletembereket sikerhez segítő üzleti coach figyelembe veszi az egyéni adottságaikat, tulajdonságaikat és nem kész megoldást kínál, hanem a tulajdonos és cége erőforrásaira támaszkodva igyekszik utat mutatni és segíteni őket a fejlődésben. A coach a miértek mellett főleg és leginkább a hogyanra összpontosít.

 

A COACH szakma szakterületei:

Mára már széles körben elfogadottá vált az a felismerés, hogy bármely ágazatban, bármely területén az életnek az igazán nagy teljesítmény eléréséhez és tartós fenntartásához szükség van külső – erre a szolgáltatásra kiképzett – segítő közreműködésére. Igaz ez – a sporton túl – a művészi munkára, mint például a könyvírásra, a politikára, mint például a közönség előtti beszédre, a nyilvános fellépés támogatására.

Három egymással fel nem cserélhető ágazata alakult ki a coachingnak:

🔹 Az un. lifecoach

Életvezetési kihívásokkal szembenéző ügyfeleiknek segítenek az élet nagy fordulópontjain megtalálni a továbblépésre leginkább megfelelő útvonalakat.

🔹 Az un. executive coach

A modern munkaszervezetekben – legyenek azok for- vagy nonprofit módon működők – a menedzsment tagjai számára kínálnak támogatást a szervezetben betöltött szerepük hatékony működtetéséhez.

🔹 Az un.  business coach / üzleti coach

A fentiektől némileg éltérő módon az igazi business coach szakma képviselői számára a sikeres munka indikátora nem (csak) az ügyfeleiknél elért változás mértéke, de az általuk tulajdonolt vállalkozás növekedési pályája. Néha a tulajdonos a fától nem látja az erdőt, a business coachok, attól mások, hogy segítenek megélezni azt a fűrész, amivel ki lehet vágni a fát a „gondok erdejében elveszett” tulajdonos körül és máris kinyílik a kép.

A coach által irányított folyamat során a Tulajdonos új ismeretekre tesz szert, elmélyíti tudását, fejleszti kreativitását, munkavégzése, eredményessége fokozódik, életminősége ezen területek mellett javul a családban és az időbeosztásában is.

Az coach-csal eltöltött idő, azonban a korábban feltett kérdésekre is választ ad, egy-egy beszélgetés végén az igazán nagy élményt pedig az jelenti a tulajdonos számára, hogy olyan válaszokat kap kérdéseire, melyek utat mutatnak, mik legyenek a következő lépések, amiket meg kell tennie annak érdekében, hogy cégét növekedési pályára állítsa és ott is tartsa.

coach és mentor közötti különbség nem mindig világos, ha a coach jelentése felöl közelítjük meg a kérdést: Sokszor összemosódik a két tevékenység és folyamat. A mentor szakmájának egy képzett szakértője, adott területen nagyobb tudással rendelkezik, mint a mentorált.

A coach inkább felfedező módban üzemel, ebből fakadóan sokkal inkább partneri kapcsolat alakul ki a coach és coacholt között, amely egyenrangú és nem alárendelt. Ezt úgy éri el, hogy külső szemlélőként olyan nézőpontokkal ismerteti meg a tulajdonost, amire korábban nem is gondolt.

 

Két vélemény a coachinggal kapcsolatban:

🔹 A coaching hatásának könyveli el produktivitása 57%-os növekedését /Ken Blanchard Organisation/

🔹 Azoknál a szervezeteknél, ahol a felsővezetők ”nagyon gyakran” éltek a coachinggal, az üzleti eredmények 21%-kal nőttek /Bersin 2017/

 

Összegezve, az üzleti edző, vagy üzleti coach feladata az, hogy segítsen a cégtulajdonosnak abban, hogy a felmerülő akadályokat elhárítsa, hogy a saját, természetes, fejlődött képességeivel eljusson a céljai megvalósításához és egy önjáró vállalkozást hozzon létre.

 

A coach nem tanácsadó és nem terapeuta! Bár a kapcsolat ugyanúgy bizalomra és titoktartásra épül. Ahogy tanult kollégám fogalmazott: A pszichoterápia a könnyek útját követi, a coaching az álmokét!

 

A business coach jelentése az ActionCOACH magyarországi csapata számára

A missziónkat az alábbi értékek mentén fogalmaztuk meg:

Az ActionCOACH csapata olyan elkötelezett, pozitív és sikeres emberekből áll, akik arra törekszenek, hogy mindig kiegyensúlyozottak, összeszedettek és becsületesek legyenek. Munkánkat a Kultúránk 14 pontjával összhangban végezzük, ezáltal mindenki, aki kapcsolatba kerül az ActionCOACH csapattal, jelentős előnyökhöz juthat és olyan emberré válhat, amilyen lenni szeretne, illetve elérheti azokat a célokat, amiket el szeretne érni.

Mindig együttműködve versenyzünk azokkal, akik versenytársainknak tekintik magukat. Szórakoztatva támogatjuk ügyfeleinket és mindazokat, akikkel együtt dolgozunk. Ügyfeleinknek világszínvonalú marketing és üzletfejlesztési technikákat segítünk elsajátítani, eszköztárunkban vannak audio-, vizuális- és más technológiák is, ha éppen nem a munkafüzetek, workshopok és szemináriumok alkotta hagyományos módszereket alkalmazzuk. Bár most ezekben a pandémiás időkben nagyon jól jött, hogy mi már évek óta otthon vagyunk a digitális és online világban.

Termékeink és szolgáltatásaink a legjobb minőségűek, kedvező ár-érték arányt képviselnek, mindig a legnagyobb értéket nyújtjuk függetlenül attól, hogy az a cégen belülről vagy kívülről származik, az elérhető legújabb és leghatékonyabb fejlesztő módszertant alkalmazzuk.

ActionCOACH ügyfeleinek, legyenek azok akár kicsik vagy nagy méretűek, mindig van egy vágyuk, amit a mi segítségünkkel szeretnének elérni és ennek érdekében komoly elköteleződést mutatnak irányunkban, amelyet mi a saját elköteleződésünkkel viszonzunk.

Ügyfeleink képessé válnak arra, hogy előre gondolkodjanak, hajlandóak tanulni és növekedni, készek csapatban dolgozni.

Az ügyfeleink sokkal inkább a hozzáállásuk, mintsem a méretük alapján jellemezhetőek. Ők azért akarnak velünk dolgozni, mert mi értjük, hogy az emberek fontosak, hogy rendszereknek kell irányítaniuk egy vállalatot és tudják, hogy mi kínáljuk a legpraktikusabb, legjobban alkalmazható ismereteket és a leggyorsabb növekedési stratégiákat, továbbá mi tudjuk, hogy miről is beszélünk. A lelkesedést és a szabadságot hozzuk vissza az emberek életébe az üzletfejlesztési tevékenységünknek köszönhetően.

Az ActionCOACH Magyarország szakmai közössége, coach csapatunk üzleti partnerei gyarapodásán dolgozik. (Lásd.: Küldetésünk). Ezt bevételben, profitban, piaci részesedésben, minőségben, tudásban, ügyfél elégedettségben, a tulajdonosok egyéni jóérzésében mérjük. Erős szolgáltatókat, gyártókat és márkákat segítünk megteremteni, megtartani és fejleszteni.

Keress további olvasnivalókat a blogok között, hallgass minket podcast csatornánkon vagy látogass el a következő 6LÉPÉS webináriumunkra!

BLOG
VMP1
Podcast